Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége
"Mindenki téged keres"
Mk 1,37
2010. Nov. 21.

OKET Kolozsváron

A Pilinszkytõl származó mondat "költõ vagyok és katolikus" az egész találkozó meghatározó mondatául szolgált. Mivel mindannyian más-mást tanulunk, ezért kitûzõinken szakoktól függõen módosult ez a mondat (pl. orvos vagyok és katolikus). Ez a mondat a hétvége központi témáját foglalta magába: mit jelent ma katolikus értelmiséginek lenni?
Péntek este, mint az OKET megnyítója, megtekinthettük a Túl az Óperencián címû színdarabot, majd Kel caféra került sor, mely keretén belül játszhattunk, beszélgethettünk, ismerkedhettünk.
Szombaton igazán tartalmas napnak néztünk elé. Az elsõ elõadást (Mit jelent ma katolikus értelmiséginek lenni?) P. Kovács Lajos jezsuita szerzetes elõadásában hallhattuk. Katolikusként rengeteg kihívással kell szembenéznünk, ugyanakkor kötelességeink is vannak. Bátran és hitelesen kell megélnünk a hitünket, ott, ahol dolgozni fogunk. Ám ez csak egy kis közösségben történhet meg, nem pedig egy tömegben. Mi kell legyünk, azok a csodák, melyeket meg akarunk tapasztalni a világban.
A továbbiakban hat ember (orvosok, építészek, tanárnõ, villamosmérnök) tett tanúságot arról, hogy mit jelent számukra az a hivatás, amely mellett elkötelezték magukat. A lelkesedésük számunkra is megerõsítõ hatást gyakorolt, ugyanakkor hiteles életpéldáik bizonyítják, hogy nem mindig az az út a legkönnyebb, amely nekünk szánódott. A görönygyös út viszont ahhoz az elégedettséghez és belsõ békéhez vezethet, amelyet ezek az emberek is megtapasztalnak nap mint nap.
A délután interaktív szemináriumokkal folytatódott. Választhattunk szerepeink, elõítéleteink, értékrendek, tánc tanulás, média, örökségünk között. Az elõítéleteink keretén belül, rengeteg elgondolkodtató dologról hallhattunk (úgy alkotunk véleményt, hogy nem ismerjük a célszemélyt, az elhamarkodott ítélkezés romboló mindkét fél számára, stb). Majd szentmisével folytattuk, melyet a bál követett.
A vasárnapi kiértékelõ eltért a megszokott kiértékelõktõl. Egy rövid színdarab keretén belül mindannyian magunkra találhattunk, katolikusként is és orvos, tanár, stb ként is. Egyedül rajtunk áll, hogy milyen értékek uralják majd az életünket. A legfontosabb, hogy merjünk álmodni, merjünk segítséget kérni egymástól és Krisztussal járjuk utunkat, tanácsoltuk egymásnak a hazaút elõtt. Majd hálaadó szentmisével zártuk találkozónkat.
Annyi bizonyos, hogy lesz tavaszi OKET a helyszínt viszont még homály fedi.


Blaj Bianka

« Vissza 

Program

  • Minden hétfõ este találkozunk 20:00-tól találkozunk a kolostorban.

  • Kiemelt programok:
  • Nov. 6-8. Kirándulás.
  • Nov. 9. Barazsuly István  - Hol a határ?
  • Dec. 11-13. Lelkigyakorlat

Képgaléria

Linkek